Nem könnyű. Így foglalhatnám össze általános tapasztalataimat. Amíg itthon dolgoztam csak naphosszat és kimozdulási pontjaimat a RelaxSpa gépei jelentették, rendben ment minden. Könnyű reggeli itthon (már megvan az aduász: natúr joghurt szilvával vagy vegyes-gyümölccsel, esetleg almával turmixolva, bele két kanál pehely-mix), kis uzsonna útközben (általában müzliszelet vagy gyümölcs), ebédre saláta vagy párolt zöldség zsírszegény sajttal, és közben a sok-sok folyadék. De amint ki kell mozdulni, kész a baj. Előző két hetem a lapzártám jegyében telt, hat interjút kellett megcsinálnom, különböző kávéházakban. Elég borúsnak tartom, hogy nincs mindenhol frissen facsart narancslé, és a teák…hm. Nem a legjobb fajtából, pedig tea-érzékeny lettem az utóbbi időben. Én már nem édesítek, de ha tenném, csak mézről lehetne szó – hát az esetek többségében az sincs. Ásványvízzel át lehet vészelni valahogyan a hétköznapokat, de akkor még nem beszéltem a társasági és munkavacsorákról. Mivel barátom étteremkritikus a Mancsnál, hetente vadászunk a jó helyekre.
Vegaként már nem annyira vesztes a pozíciónk, mint pár éve, de azért egészséges élet hívőként el kell ismerni: a helyzet katasztrofális. Nagyhírű, elegáns étterem. Kihozzák a kenyeret. Megkérdezem, nincs-e teljes kiőrlésű. Úgy néznek rám, mint a gutaütöttre. A salátákat szirupokkal zsíros sajttal szórják. Egyszer akartam bűnözni, gondoltam kérek házi rósejbnit. Azt a zsír-áztatta, puha valamit senkinek nem kívánom. És tényleg a jó éttermekről beszélek. Vannak persze kivételek: a Gellértben többféle ásványvíz (máshol választhatsz a Naturaqua és a horror árú Evian között), például Parádi is, ami kiadós étkezések után maga a mennyei nedű, és tudják mi a különbség fehér és barna kenyér között. Ám nem mindig én választom a helyeket, és vannak szituációk, mikor nem enni sértés. Nos, előző héten minden este ilyen helyeken talált. Próbáltam persze menteni a menthetőt, csipegettem, paktáltam a pincérekkel, de hiába. Szerencsére lebetegedtem, így egy hétig feküdhettem ki itthon az egészségtelen éjszakáim többletét. Márai szerint a betegség remek dolog, a legtöbb ember bedobná a kulcsot negyven évesen, ha a betegség nem kényszerítené pihenésre. Hát nem tudom, én nem élveztem ennyire, de tény, ami tény: adózhattam a fogyókúrám oltárán. Így legalább tartom, amit megszereztem (a leadás szerzésnek számít? Van persze hogy a veszteség többlet), és további energiáimat a feszesítésre fókuszálhatom. Jaj, csak azt a sportot kellene elkezdeni. Már odáig eljutottam, hogy a szabadidőruháimat lepakoljam a szobabiciklimről….
|
English
