Fogyókúra, fél-finis Nyomtat Email
Share/Save/Bookmark

Orsi vizsgálaton Lassan már kezdem unni – bárkivel találkozom, azzal fogad: „DE jól nézel ki!”. Ez azt jelenti, régen olyan pocsékul festettem?! Tény, ami tény, ha lassan is, és számomra észrevétlenül is, de megváltoztam. Már maga az állagom, ha lehet ilyet mondani. Ez biztosan a rendszeresség, alkohol nélküliség, és a sok-sok vitamin eredménye is. mintha jobban kirajzolódna a derekam. A combom nem olyan hurkás. Megszerettem a combomat. Nem hittem, hogy ilyet valaha le fogok írni. Megejtettük a bio-rezonancia vizsgálatot is. bár a géppel kissé szkeptikus vagyok, tudok a körülötte lévő vitákról, a szabadalmaztatója kérdéses személyiségéről, de hát miért ne, megpróbáltuk. Mintha egy űrbázison lettem volna, leülni a székre, fémektől megszabadulni. (Egy fém maradt, az egyik fogamban, ezzel nem tudtunk mit kezdeni – bár a gép kimutatta, ott jelzett, ezen meglepődtem.) Homlokomra és a karomra szíj került. 4 percig kellett ellazulva ülnöm. Mivel éppen tappancsocskák után voltam, ez könnyen ment. (A két esemény között kiszaladtam rágyújtani – hát, megkaptam Julianna rosszalló mosolyát. Hát még mikor bevallottam, mennyit dohányzom…) A kék szín azt jelzi, ha valami rendben van, a piros a rossz pontokat. Megdöbbentem, hogy mennyire jó állapotban vagyok, ennyi év tömény önpusztítás után ez mindenesetre dicséretre méltó. Végigmentünk sorra mindenen: emésztésen, keringésen, satöbbi. Ami nálam necces: az a memóriám, ez ki is jött a vizsgálaton: gingko bilobát és lecitint javasoltak. Azóta szedem is, az eredményt majd meglátjuk. Az általános immunerősítés is rám férne, az mégse járja, hogy az első szellőtől már köhögök, halódom. Ezekre azóta igyekszem figyelni. Kételyeim ellenére a vizsgálat semmi olyat nem mondott, amit ne tudnék elfogadni, de lehet, hogy ez azért van, mert (lekopogom) jobbára egészséges vagyok. Ez a mi családi típusunk: minket úgy kell agyonütni – szerencsére ezzel eddig senki nem próbálkozott a rossz életmódunkon kívül. Viszont a fogyókúrám teljesen beállt, sőt, már csak reggel iszom kávét, a délutáni két-három csészéről lemondtam, és lássak csodát: egyáltalán nem hiányzik. Helyette maté teát kortyolok, ami ugyanúgy, ha nem jobban és hosszabban élénkít. Már a reggeli döglődéseim is eltűntek. Igaz, úgy kelek, hogy már várom a reggelit. A környezetem kissé kerül – de ez már így marad. Mióta felcsaptam az egészséges élet papnőjének, nem akarnak az oltáromnál áldozni. Lehet, hogy irigyek?!

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adataid:
Hozzászólás:
:D:angry::angry-red::evil::idea::love::x:no-comments::ooo::pirate::?::(
:sleep::););)):0