Nekem, akinek az egész kezelés voltaképpen a pihenés és a relaxálás terepe, mind közül ez a leginkább kedvemre való mulatság. Az alfa-kezelés alatt élvezem a zenét, és a jóleső meleget, ám betekercselve, bezárva, csak a számlálón bámulhatom az idő múlását, ha éppen nem csukott szemmel a belső energiáimra figyelek. Nehezen tudok ellazulni, pedig az nagyon fontos lenne. Még a melegedés harminc és a lehűlés tizenöt perce alatt is a teendőimre gondolok, ha véletlenül megcsörren a bekapcsolva felejtett telefonom, riadtan és idegesen rándulok össze, mintha a világ nem viselné el, hogy én most egy háromnegyed órát magamra, és csakis magamra szánok. Ezt kéne jól megtanulnom, a gondok elengedését, a problémák nem hisztériáig hajtását. Ehhez nagyon jó segítség lenne az alfa – talán a harmadik alkalomra könnyedebbé válok. Itt, a szalonban minden adott ehhez: az ajtókon tábla, hogy legyünk csöndesek, hiszen a szobákban csendet igénylő tevékenységek zajlanak. Halkan szól a zene, több cd-ből lehet választani, nehogy unalmassá váljon. Adott tehát az idő és a kellemes tér, nekem mégsem megy. Percenként nézem a mutatót, csodálkozom, hogy nahát, még csak tíz perc telt el – azaz a melegítésből húsz van vissza, és idegeskedem. Mióta tudom, hogy a betegségek nagy része igenis lelki eredetű, tudatosan próbálom az életemben a stresszt csökkenteni. De éppen ez jár görcsöléssel: ezt is tökéletesen szeretném csinálni, stresszesen akarom a stresszmentességet.
Csapda. Pedig itthonra is beszereztem két meditációt gyakorlatsort tartalmazó cd-t, de a figyelmem szanaszét szóródott. Leadtam mindent idejében? Felhívtam x-et vagy z-t? és ha a válaszom nem, hagyom a kényelmet, hagyok mindent, megint a gép elé szögeződöm. Ez a másik: a folyamatos, egész napos ülés. De erről majd máskor. A lényeg, hogy alfa-kezelés alatt nem sikerül alfa állapotban kerülnöm. Sokkal jobban pihentetnek a tappancsocskák. Akkor úgy érzem magam, mintha luxus-szanatóriumban hevernék, a rázást – állítsam bár egyre erősebbre – igazán nyugtatónak érzem. Olyan, mintha sportolnék: a lehető legléhább testhelyzetben, támasztott háttal, fekve mozognak az izmaim. Mikor nyáron Marjai Judittal a Fitness rabszolgái sorozatot készítettük, izzadva lógtam a bordásfalon, és szenvedtem a futópadok kalodájában. Azt szerettük volna bemutatni, ilyen lélekölő és hiábavaló a nők küzdelme a fitness-gépekkel, hogyan lesznek a szépségipar és a hamis ideálok áldozatai. Persze, lehet mondani, hogy most én is fogyókúrázom, de nekem mások az indítékaim. Én egyszerűen nem csontvékony szeretnék lenni, hanem az egyensúlyt megtalálni, és úgy elérni a nekem való, ideális alakot. Sosem leszek modell-szerű, nem kívánom, hogy kiálljanak a bordáim. De igenis jó lenne harmóniába hozni a testet és a lelket, ehhez keresem a formát. És ehhez segít hozzá ez a kezelés. És a spanyolcsizma, hogy visszautaljak a kályhára. A csizma nem más, mint egy lábra húzható masszázsgép, combig felér, itt is bekennek illatos krémekkel, és már indul is a tisztító nyirokmasszázs. Ezt ajándékként kapjuk, és ajándék is, valóban. Pumpálódik a levegő, megszorítja a lábat, aztán elengedi. Húsz vagy harminc perci tart csak a jó, de a felfrissülés, amit hozott, egész napra kitart.
|
|
| fotó: Marjai Judit |
fotó: Marjai Judit |
|
English
